Néhány hónap múlva kerül sor a finnugor népek következő világkongresszusára, Tartuban. Ennek kapcsán elevenítem fel néhány emlékemet, amelyek korábbi kongresszusokhoz kötődnek.
Tulajdonképpen értékelni kellene az őszinte beszédet.
2012 szeptemberében Siófokon került sor a finnugor népek hatodik kongresszusára. A hagyományoknak megfelelően az észt, a finn és a magyar államfő is részt vett a nagyszabású rendezvényen. Az Orosz Föderáció elnöke az eddigi gyakorlat szerint csak akkor tiszteli meg jelenlétével a kongresszust, ha az Oroszországban van. Medvegyev elnök ennek megfelelően 2008-ban ott volt Hanti-Manszijszkban és fel is szólalt.
Hanti-Manszijszkban nagy körültekintéssel rendezték meg a kongresszust. A helyi lakosságból csak annyit láttunk, ahányan képviselték a manysikat és a hantikat a kongresszuson. A város lakói láthatatlanokká váltak. Mint ahogy szúnyogok sem voltak egészen addig, amíg a köztársasági elnökök gépei el nem hagyták – egy nappal a kongresszus befejezése előtt – a város légterét. Akkor viszont bepótolták, amit addig elmulasztottak.
A kongresszus első napján a plenáris ülésen a köztársasági elnökök szólaltak fel. Medvegyev a házigazda ország nevében is beszélt – a nagyvilágnak. Hiszen ha az orosz elnök megszólal, arra odafigyel a világ. Nagyon barátságos hangvételű beszédet tartott. Beszélt a soknemzetiségű Oroszország kisebbségvédő politikájáról, beszélt a finnugor népek pozitív szerepéről, beszélt a finnugor nyelvű három EU-tagállammal, Észtországgal, Finnországgal, Magyarországgal kialakított jó kapcsolatról, s a finnugor népek együttműködési lehetőségeiről. Aztán másnap felszólalt az orosz parlament, a duma külügyi bizottságának vezetője. Ő már nem a külföldnek, hanem nagyon is a belföldnek beszélt. Afféle miheztartásvégett-beszédet tartott. Felrúgva a diplomáciai szabályokat durván megtámadta Észtországot, mert – szerinte – ott a kongresszust megelőző évben orosz embereket öltek meg. Ekkor az Észt Köztársaság elnöke a politikai delegáció tagjaival együtt felállt és elhagyta a termet.
A jelenet megértéséhez két háttéreseményről kell beszámolnom. Kezdjük az Észtországot ért váddal, miszerint orosz embereket öltek meg Tallinnban.
Az úgynevezett bronzkatona-ügyről van szó. 2007 tavaszán az észt kormány elhatározta, hogy az észt főváros központjában álló ismeretlenkatona-szobrot, amelyet még a megszálló szovjetek állítottak föl a II. világháború után, s amely szobor és környéke az orosz veteránok kedvelt gyülekező helye volt, katonai tiszteletadással kitelepítik a katonai temetőbe. Mégpedig május 9-én, a győzelem napján. Május 8-9-e vált, mióta nem november 7. a legfőbb orosz államünnep, Oroszország talán legfontosabb ünnepévé. Ez a döntés felháborította az észtországi oroszok egy részét éppúgy, mint a Kreml urait. Tudni kell, hogy Észtország lakosságának mintegy egynegyede orosz, zömük Tallinnban, illetve az ország északkeleti csücskében lévő városban, Narvában és környékén él. Őket még az 1960-70-es években telepítették be Észtországba (s hasonlóképpen a Baltikum másik két országába, Lettországba és Litvániába) azzal az indoklással, hogy kell a munkaerő az iparosításhoz, ám a valóságos indok a balti országok eloroszosítása volt. A jelenséget közelebbről is ismerhetjük – Erdély kapcsán. Az oroszoknak ez a csoportja, amelynek külön lakótelepe van Tallinnban, a Lasnamäe – állapotát érdemes összevetni az észtek lakta lakótelepekével –, nem hajlandó elfogadni az észt állampolgárság elnyerésének feltételeit, a minimális észt nyelvtudást, s bizonyos állampolgári ismereteket, nem hajlandó azonosulni az országgal, amelyben évtizedek óta él, de érdekes módon nem akar visszatérni a nosztalgiával emlegetett Oroszország-anyácska kebelére sem. Továbbra is a megszálló hatalom tagjaként kíván viselkedni. Így ők nem is kaphatnak észt EU-útlevelet. Gyermekeik zöme egészen másként viselkedik. Tudomásul veszik, hogy Észtországban élnek, amelynek nyelve az észt, ezt meg is tanulják, megkapják az észt állampolgárságot, s az ezzel járó EU-útlevelet, és szabadon járnak-kelnek a világban mint egy EU-tagállam állampolgárai.
De térjünk vissza a bronzkatonához, ahogy a népnyelv nevezi az ismeretlen katona szobrát. A kormány döntésének hírére tüntetések és randalírozások kezdődtek Tallinnban. Moszkvában blokád alá vonták – vidékről odaszállított mit sem sejtő emberek bevonásával – az észt nagykövetséget (lásd 1956-ban a Dunát a Szuezi-csatornának vélő szovjet katonák esetét – a történelem néha mégiscsak ismétli önmagát). A tallinni randalírozások során megöltek egy orosz fiatalembert. Az orosz sajtó azonnal az észt rendőrséget vádolta meg a gyilkossággal. Azonban hamarosan tisztázódott, hogy – a régi vicchez hasonlóan – nem ott, nem akkor és nem az történt. Az észt rendőrség nem volt jelen az esemény színhelyén, részeg fiatalok törtek-zúztak, s eközben egyikük halálosan megsebesült. Mindez azonban egy évvel később sem gátolta meg a duma politikusát abban, hogy megvádolja Észtországot.
Csak a teljesség kedvéért említem meg, hogy a bronzkatona-ügy kapcsán tört ki az első kiberháború, tudniillik az informatikailag rendkívül fejlett Észtországot egy rövid időre informatikai úton megbénították. Az orosz fél azonnal kiabált, hogy nem ő volt. Az észt informatikusok azonban nem csak elhárították a veszélyt, hanem azt is megállapították, honnan jött – Moszkvából – a támadás megkezdésére a parancs. (Azt már csak zárójelben jegyzem meg, hogy az EU erre nem reagált, holott egy EU-tagállamot ért támadás. Egyébként azóta Észtország felel az EU kiberbiztonságáért.)
Az ügynek van egy másik folyománya. Szaranszkban 2007 júliusában rendezték az I. nemzetközi finnugor fesztivált, amelynek fővédnöke Vlagyimir Putyin orosz elnök volt. Az eseményre meghívták a finn elnököt, a magyar miniszterelnököt (nyilván tartottak Sólyom László köztársasági elnök éles kisebbségvédelmi megnyilvánulásaitól). Nem hívták meg viszont az Észt Köztársaság elnökét – a bronzkatona-ügy miatt keletkezett külpolitikai feszültség miatt. A magamfajta laikus elgondolkozik azon, hogy egy köztársasági elnököt egy adott esemény előtt hány hónappal kell meghívni. Kötve hiszem, hogy két hónap elegendő ehhez. Ha viszont kettőnél több hónapra van szükség a meghíváshoz és az egyeztetésekhez, felmerül a kérdés, honnan tudhatta az orosz fél még jóval a bronzkatona-ügy kirobbanása előtt, hogy lesz egy ilyen incidens, amely miatt feszültség keletkezik a két ország között, amire hivatkozva nem kell meghívni az észt elnököt?!
De térjünk vissza a hanti-manszijszki kongresszushoz, a duma-politikus beszédének másik háttér-eseményéhez. A kongresszus második napján elterjedt a hír, hogy a Finnugor Népek Világkongresszusának mint intézménynek a főhadiszállását Helsinkiből áthelyeznék Oroszországba, s erről a köztársasági elnökök már meg is állapodtak. A koordinátori tanács tagjaként én csodálkozásomnak adtam hangot, szerintem ugyanis ez nem olyan horderejű kérdés, amellyel köztársasági elnököknek kellene foglalkozniuk. Javasoltam, hogy az észt és a finn koordinátor hívja fel a maga köztársasági elnökének titkárát, mint ahogy én is telefonáltam a magyar elnök titkárának. Az elnökök egyébként éppen közös hajókiránduláson vettek részt. Mindhárom titkár egyértelműen és egybehangzóan kijelentette, hogy a kérdés nem volt téma a köztársasági elnökök találkozóján. Vagyis az orosz fél aknamunkájáról van szó.
Ide is kívánkozik egy kis háttérmagyarázat. A Finnugor Népek Világkongresszusa (FNVK) mint szervezet nemzetközi, hiszen a finnugor és szamojéd népek több országra szakadva élnek. A népek többsége Oroszországban, ezen kívül Észtországban, Finnországban és Magyarországon a tituláris nép, Lettországban a lívek, Svédországban és Norvégiában a lappok, továbbá a magukat külön nemzeti entitásként értelmező kvének Norvégiában és a meänkieli csoport Svédországban. A FNVK munkáját a négytagú koordinátori tanács irányítja – egy-egy észt, finn, magyar és oroszországi finnugor taggal, ez utóbbi egyúttal az egész szervezet elnöke, amúgy kezdettől, azaz 1992-től fogva. A FNVK ügyvivő és a kongresszusok közötti döntéshordozó szerve a konzultatív bizottság, amelyben minden finnugor és szamojéd nép képviselteti magát. Mind a konzultatív bizottság, mind a koordinátori tanács évente kétszer ülésezik. Stratégiai kérdésekben a kongresszus dönt, amelyet négyévente hívnak össze rotációs alapon valamely finnugor vagy finnugorok is lakta államban. A szervezet elnöke mindig egy oroszországi finnugor nép képviselője. A „főhadiszállás”, vagyis a titkárság Helsinkiben van. Ott kezelik a szervezet pénzügyeit is. Tudniillik a három európai tagállam nagyjából létszámarányosan éves támogatást nyújt a szervezetnek, Magyarország – emlékezetem szerint – 11 ezer eurót. Oroszország egy fillért sem fizet. A döntéseket a FNVK konszenzussal hozza meg. Az FNVK-nak vannak nemzeti szervezetei mindhárom finnugor nyelvű államban, valamint Oroszországban.
Tehát a főhadiszállás, a titkárság helyszínének kérdését fölvetették a kongresszus zárónapján is. A záróülést a négy koordinátor közösen vezette. Az oroszországi finnugor köztársaságok delegációját vezető politikusok – helyi miniszterek, parlamenti elnökök – egymás után álltak fel, s követelték, hogy a főhadiszállás költözzön át valamely finnugor tagköztársaságba, például Szaranszkba, ahol már amúgy is ott van az orosz nemzeti szervezet központja. A demagógiától sem mentes, érzelemgazdag felszólalások mind Oroszország nagyszerűségét hangoztatták, s mint ideális helyszínt emlegették. Mindössze egy-két kis nép, például egy manysi rénpásztor szólalt fel Helsinki mellett, mondván, hogy nagyobb eséllyel hallgatják meg őt Helsinkiben, mint Moszkvában vagy akár Szaranszkban. Érezhető volt a feszültség a teremben. A levezető elnökségi asztalnál ülve szót kértem, mint a koordinátori tanács magyar tagja. Csak néhány kijelentő mondatot mondtam: A FNVK nemzetközi szervezet. Ha a központja Oroszországba kerül, megszűnik nemzetközi szervezet lenni, sőt – megszűnik szervezet lenni. Legjobb esetben névleg fog létezni. Ahogy csak formálisan létezik a FNVK orosz nemzeti szervezete is. A döntésnek konszenzuson kell alapulnia. Az észtek és a finnek nevében nincs jogom szólni, de amíg én leszek Magyarország képviselője a koordinátori tanácsban, számíthatnak az én ellenszavazatomra. Nem lesz konszenzus.
Ezek után már a formális szavazást sem kellett megejteni.
Négy évvel később Siófokon ez a kérdés nem merült föl. Elhangzott viszont egy érdekes beszéd, az orosz elnököt képviselő miniszter szájából. Ő arról beszélt, hogy a finnugorok ügye tulajdonképpen orosz ügy, hiszen minden finnugor vonatkozású esemény vagy tudományos eredmény az oroszoknak köszönhető. Orosz földön gyűjtötték a Kalevala runóit (tudniillik az oroszok által elfoglalt Karjalában), a finnugor kutatások alapjait olyan kiváló orosz tudósok rakták le, mint Castrén, Sjögrén, Wiedemann és még lehetne sorolni. Valóban – jegyzem meg közbevetőleg – a nevek tősgyökeresen szláv hangzásúak. Eszembe ötlött az oroszországi finnugor népek helyzetéről írt EU-jelentésünk bizottsági vitája, amelyre 2006-ban Prágában került sor. Mivel az Európa Tanácsnak – európai államként – Oroszország is tagja, képviselői hevesen támadták előterjesztésünket, s közben olyan lehetetlenségeket állítottak, hogy nem értik, az észtek – az észt Katrin Saks volt a hivatalos előterjesztő, én konzulensként működtem közre az anyag elkészítésében – miért támadják folyton Oroszországot, amikor mindent az oroszoknak köszönhetnek, még az ábécéjüket is. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az észt írásbeliség kezdettől fogva latin betűs.)
Kibújt a szög a zsákból akkor is, amikor az egykori nemzeti kisebbségi miniszter, Zorin bevallotta, hogy Oroszország csak azért írt alá bizonyos nemzetközi kisebbségvédelmi dokumentumokat, hogy fel tudjon lépni nemzetközi fórumokon a határon túli – értsd: a Baltikumban élő – oroszok jogainak védelmében.
A legutóbbi, a finnországi Lahtiban rendezett kongresszuson az orosz delegáció vezetője a finnugor népeknek nyújtott nagyvonalú támogatásokról szólt nagyon hosszan. A kérdéskör ismerői számára egyértelmű volt, hogy a szokásos orosz ámításbeszédnek, egy újabb Patyomkin-falu építésének lehettünk tanúi.
Forrás: Pusztay János: Találkozásaim Patyomkin herceggel; a kötet hasonló című írásának némileg átdolgozott változata.
