Az állatok benépesítették a földet. Hogy a farkas a szárnyassal, mancsos a karmossal össze ne keveredjen, fajonként csoportosultak: suba subához, füle müléhez. Persze, ez eltartott egy darabig, mert a Legfőbb Isten barmai is lassan őrülnek.
Minden csoport kialakította a maga kis birodalmát. A piócák a víz közelében, a sünök, a nyulak, a rókák, a farkasok, a vaddisznók, az őzek, a szarvasok meg a medvék a földön, a szúnyogok meg a poloskák a cserjésben, a baglyok, a harkályok, a kakukkok, a szajkók meg a sasok a fák ágain és a levegőben rendezkedtek be.
Valamennyien elégedetten éltek egymás mellett, ki-ki a maga földjén, a maga életmódja szerint. A Legfőbb Isten, amikor néha lenézett a középső világra, nem győzött gyönyörködni e világ tarkaságában. Az egyik erdőben hatalmas medvék szedték brummogva a málnát, a másikban vaddisznók dagonyáztak önfeledten felröfögve, megint másutt terebélyes agancsú szarvasok fel-felhorkanva legelték a fák zsenge leveleit. Fütyültek, kakukkoltak, vijjogtak a madarak, makogtak a nyulak, zümmögtek a szúnyogok. Csak a poloska és a kullancs húzta meg magát csöndesen a bokrok levelei közt. Igen, gondolta magában a Legfőbb Isten, mégiscsak bölcs dolog volt megteremteni a középső világot, s oda lebocsátani az állatokat. Lám, milyen szépen megvannak egymással. Bocsátott is alá nekik hol meleg esőt, hol meg érlelő napfényt, hadd legyen még szebb, még gondtalanabb az életük. Hogy ő maga is minél tovább gyönyörködhessen ebben a maga teremtette sokszínű világban.
Ám az idő múlásával a medvék kicsinek tartották a maguk választotta területet, s minden áron ki akarták terjeszteni birodalmuk határát. Igen ám, de a szomszédságukban mindenütt laktak már, s a birodalom megnövelése csak mások kárára következhetett volna be. A medvék – mint akik a legtovább éltek a Legfőbb Isten mellett, s ezért kiválasztottaknak tartották magukat – úgy gondolták, hogy nekik joguk van további területekhez.
Küldöttségeket menesztettek a szomszédságban élő nyulakhoz meg az őzekhez. Azok félelemmel vegyes kíváncsisággal fogadták a medveköveteket. A követek dicsérték a házigazdákat, azok birodalmát, s mindenek fölött a hagyományos jószomszédi kapcsolatokat. A vendéglátás végeztével a követek hazatértek.
A legközelebbi látogatáskor a követek felajánlották, hogy fűzzék szorosabbra kapcsolataikat. Ám a nyulak is, meg az őzek is kifejtették, hogy ők eddig is jól megvoltak a maguk birodalmában, s ezek után sem akarnak szorosabb kapcsolatba lépni senkivel, csupán a jószomszédság elvét akarják be-tartani. A medvekövetek ezt rosszallóan vették tudomásul, de nem mutatták a házigazdáknak, sőt, meghívták őket egy viszontlátogatásra. Ezt a meghívást mind a nyulak, mind az őzek elfogadták, s megegyeztek a látogatás időpontjában.
Közben a medvekövetek látogatást tettek az ordasok birodalmában is. Dicsérték birodalmukat, az ordasok népét. Az ordasok nem tudták mire vélni a dolgot. A megbeszéléseket fogadás követte. Ezen megízlelték a medvék vitte tüzes vizet, ami szerfelett megtetszett az ordasok vezetőinek. A tüzes víz alapos ízlelgetése közben a medvék rázendítettek a medveénekre, s az ordasvezérek asszonyait felkérték medvetáncra. Az ordasvezéreket meg arra buzdították, hogy ők is énekeljenek velük, táncoljanak a medveasszonyokkal, tanulják meg táncaikat, nótáikat. A házigazdák rá is álltak. Amikor már mindenki nagyon jól érezte magát, a minden medvehájjal megkent medvekövet felajánlotta, hogy kössenek örök barátsági szerződést. Az ordasvezéreknek tetszett a gondolat. Aztán amikor a medvekövet a becsípett havert mímelve bizalmasan az ordasvezér fülébe súgta, hogy milyen igazságtalan a Legfőbb Istentől, hogy minden állatnak – nekik, a legnagyobbaknak, azaz az ordasoknak és a medvéknek éppúgy, mint a legkisebbeknek, holmi sünöknek, nyulaknak meg őzeknek – egyforma jogokat adott, az ordasvezér, aki már régen szemfogat vetett a szomszéd birodalomban élő szép őzgidára, egyetértően vicsorgott rá a medvekövetre. Hát akkor, barátom, mondta a követ, itt az ideje, hogy tegyünk valamit. De mit, kérdezte az ordasvezér. Ó, mi sem egyszerűbb ennél, felelte a medvekövet. Tudom jól, hogy már régóta ácsingózol a szép őzgidára, nosza, ragadd el. De hát ő egy másik birodalomban lakik, oda nem törhetek be, a végén még megbünteti népemet a Legfőbb Isten. Legfőbb Isten márpedig mától kezdve nincs, válaszolta erre a medvekövet, s ha te is úgy akarod, testvérem, a te néped meg az én népem lesz az új hit, a legfőbbistentelenség hitének megalapítója és felkent terjesztője a középső világban. Sőt, nem is a középső világban, hanem az egész világmindenségben, hiszen a mi világunkon kívül nincs is más világ. Micsoda ostobaság hinni holmi legfőbb istenben meg felső világban. Látta azt valaki valaha is? Na látod, nem látod – tehát nincs is. Mi majd itt új világrendet teremtünk – együtt a te népeddel, ha te is úgy akarod. Az ordasvezér akadozó nyelvvel ráállt, amit a medvekövet a két birodalom egyesítésének jeléül értelmezett. Eközben az ordasvezér társai már szorgalmasan gyakorolták a medveéneket meg a medvetáncot a medveasszonyságokkal, akiket elbűvölt az ordasok hosszú, lompos farka.
A medveküldöttség elégedetten tért haza Medveországba, annak is a fővárosába, Retrográdba.
Eljött az ideje, hogy mind a nyulak, mind az őzek birodalmának képviselői látogatást tegyenek a medvebirodalomban. Vodkanov, a Medvebirodalom legfőbb vezetője személyesen fogadta a két küldöttséget. Javasolta, hogy fűzzék az eddigieknél szorosabbra az országaik közötti kapcsolatokat, sőt, azt is felajánlotta, hogy országa megvédelmezi mind a nyulak, mind az őzek birodalmát. Azonban az őzek vezetője elhárította ezt a felajánlást, mondván, hogy országuknak nincs mitől félnie, hiszen ők békében és barátságban élnek minden más birodalommal, különben is a Legfőbb Isten rájuk is vigyáz. Csatlakoztak az őzekhez a nyulak is.
A megbeszélést fogadás követte. Előkerült a tüzes víz, ám az őzek és a nyulak szabadkoztak, mondván, hogy ők ehhez nincsenek hozzászokva, náluk más italok járják. Vodkanov nem erőszakoskodott a vendégekkel, így a medvék csak maguk vedeltek. Az egyik tósztban azonban Vodkanov visszatért a megbeszélések témájára, s mintegy mellékesen megemlítette: biztos forrásból tudja, hogy az ordasok – eléggé el nem ítélhető módon – szemet vetettek az őzbirodalom lakóira. Várható a birodalom megtámadása, s ha egyszer egy ilyen folyamat elindul, nem lesznek a nyulak és mások sem biztonságban. Kivéve, ha ők a medvebirodalomtól kérnek védelmet. Sem az őzek, sem a nyulak nem akarták elhinni Vodkanov szavait.
Időközben tálaltak. Az erszényes medvék medvehagymát, medvemézet és medveszőlőt raktak az asztalra, egy tálra meg, amit pontosan az őz- és nyúlküldöttség orra elé tettek, furcsa húsdarabokat, amelyek nyulak meg őzek testrészeire emlékeztettek. Rémülten kérdezték Vodkanovot, mi az, amivel megvendégeli őket. Vodkanov roppant barátságosan válaszolta, hogy azokkal a nagyon finom falatokkal, amelyeket éppen most kapott barátaitól, az ordasoktól. Azt nem kérdezte meg tőlük, honnan származik a hús – ajándék jónak ne nézd a szagát, hu-hu-hu. Az őzek meg a nyulak maradtak a maguk vegetáriánus étrendjüknél, s amilyen gyorsan csak lehetett, visszatértek országukba.
Aztán megtörtént, amire addig nem volt példa: néhány farkas, élükön az ordasvezérrel, betört az őzek földjére, bekerített egy őzet, s a vezér rávetette magát. Az őz ösztönösen védekezve patájával pofán rúgta az ordasvezért, ám a túlerő hamarosan leteperte. A tetemet a haramiák magukkal hurcoltak Farkasföldre. Az ordasvezért ért galád támadásért a farkasok hadat üzentek Gidaországnak. Mivel a farkasok és a medvék barátsági szerződést kötöttek, Medveország – mint az ordasok barátja – szintén hadba készült, ám követei útján felajánlotta az őzeknek, hogy amennyiben csatlakoznak a medvebirodalomhoz, mind a medvék, mind a farkasok elállnak a háborútól.
Nem volt mit tenni, az őzek önként ajánlották fel földjüket a Medvebirodalomnak, amit a medvék elégedetten vettek tudomásul. A Medvebirodalom azon nyomban hatalmas sereget küldött védelmi célból a gidák földjére – ki tudja, ki forgat a fejében galád támadó szándékot az őzek ellen. De az ilyeneknek a medvékkel gyűlik meg a bajuk! Vodkanov elrendelte, hogy a gidák az ideiglenesen tartózkodó medvesereg tagjai számára örökbarlangokat építsenek, amelyeket azután ünnepélyesen át is adtak és vettek.
Hasonló védelmi szerződést kötöttek a medvék a nyulakkal, a szarvasokkal, a sünökkel, s mindenkivel, aki a szomszédságukban élt, míg végül ki nem alakult a medvék hatalmas birodalma. Egyedül a farkasok tartották meg egyelőre országukat meg a levegő madarai.
(Forrás: Janus Desertus: Fabulae de Urso Maiore. Mesék a Nagy Medvéről. – Vár Ucca Műhely Könyvek 28. Veszprém, 2013)
