Európa az elmúlt ezer évben azzá épült, amit ma látunk. Mind a szellemi, mind az anyagi kultúra terén mintává válhatott a világban. Mondják, hogy a nyugati fele a gazdagságot, a jólétet részben gyarmatainak köszönheti. Középső és keleti fele viszont évszázadokon át inkább gyarmat volt, de semmiképpen nem gyarmattartó. Mégis, ha a nyugatinál szerényebb mértékben is, de olyan létet biztosított lakóinak, amit néhány más földrészen elirigyelhetnek. Nem csoda, ha Európa, elsősorban, persze, annak nyugati fele, bevándorlók célpontjává vált, akik – nagyrészt az egykori gyarmatokról – a jobb élet reményében indulnak meg Európa felé.

A bevándorlókat támogató nyugat- és észak-európai politika következtében belátható időn belül többségben lesznek a hagyományos európai kultúrától és vallásoktól eltérő kultúrát és vallást követő bevándorlók, akiknek túlnyomó része Európából csak a jólétet akarja és nem az ahhoz vezető utat. Ha többségbe kerülnek, még ha csak relatív többségbe is, az ő törvényeik fogják az európai életet meghatározni. Ezt már most is megtapasztalhatják több nyugat-és észak-európai államban. A tősgyökeres európaiaknak nem marad más hátra, mint kitelepülni a bevándorlók országaiba, földrészeire.

Ott néhány évszázad alatt felépíthetik az egykori Európát, virágzó kultúrával, gazdasággal, biztosítva lakóinak a jólétet. Ez alatt az idő alatt a régi Európa lezüllik, a nyomor földrészévé válik. Az egykori bevándorlók leszármazottai irigykedve nézik, hogy őseik egykori lakóhelye nagyszerű országokká fejlődött, ahova milyen jó volna betelepülni. Aztán előbb-utóbb egyre többen fölkerekednek, elhagyják Európát, és nyomásukra az egykori európaiak újfent kiszorulnak jóléti államaikból, s kénytelenek lesznek visszatérni Európába.

És megint elölről…