tudom

mily gyarló

az ember –

ismerem

magam

*

fölriad a lélek

mint zsalu mögött

megbújt legyek

a januári napon

*

állig

sívó homokba temetve

csak fejed érik

súlyos

köpések

kövei

*

akár a telihold

ragyog öntelt képed

s vagy

akár a telihold

nem fény

csak

visszaversz

*

tomboló

sivárság –

karanténba

zárva

gondolataid

*

jövőbe vetett hit –

öntözd

ha termését

látni kívánod

*

halálra éretlen

zöld levelek

fojtják a lángot

keserű füstté

*

sokszor

hagyott már cserben

az élet –

én csak egyszer fogom

de akkor

végleg

(Forrás: Pusztay János: Köznapok. Savaria University Press, Szombathely, 2006.)