Sokat beszélnek a tudás alapú társadalomról, miközben – egyetemi tapasztalatom – egyre kevesebb a tudás, s ez aggasztó a jövőre nézve, amikor majd a mai hiányos tudású egyetemista nemzedék veszi át a vezető szerepet az élet minden területén. Mert nem arról van szó, hogy más, modernebb, aktuálisabb tudásanyaggal rendelkeznek, mint az idősebb nemzedék, hanem arról, hogy egyre kevesebb a tudásuk még az általuk választott szakokon is. Persze, tisztelet a kivételnek, s ebben a kivételben reménykedhetünk – ha itthon marad.

            Túl sok a felsőoktatásba felvett hallgató. Így a nagy számok törvénye szerint is túl sokan vannak, akik nem alkalmasak felsőoktatási tanulmányokra. A tömegesedés a minőség romlásához vezet. A felsőoktatáshoz való hozzáférés joga nem azt jelenti, hogy mindenkit fel kell venni, aki oda kívánkozik. Aki nem tud úszni, nem mehet úszóversenyekre, még ha a joga meg is van hozzá. Egy egyetem nem lehet néhány éves parkolópálya.

            Emellett bölcsészként azt is fájlalom, hogy a felsőoktatáspolitikában, a felsőoktatási intézményekben egyre hátrébb szorulnak az ún. humán tudományok, s így az általuk hordozott tudás, a bennük rejlő értékek is. Azt kellene megérteni, hogy humán műveltség, az általa közvetített ismeretek és gondolkodási modell nélkül hosszú távon nehéz lesz innovatívan alkotni.

Az, amit eddig mondtam, a tudás alapú társadalom felülről való szervezésére vonatkozik. Alább kifejtendő javaslatom viszont az alulról való szervezésről szól.

            Magyarország a felnőtt- és időskori képzés terén nemzetközi összehasonlításban vészesen le van maradva Európa számos országától. Ezen a helyzeten segíthet, ha a már meglévő, de esetenként nem kellő hatékonysággal működő intézmények (TIT, népfőiskolák, szabadegyetemek) összehangoltan végeznék tevékenységüket.

Szombathelyen néhány éve létrehoztuk a Genius Savariensis Alapítvány égisze alatt a szabadegyetemet. Az első években sikerült egy- vagy többféléves, párhuzamosan futó tematikus előadás-sorozatokat összeállítani. A Savaria-Szombathely történetét bemutató négy féléves kurzus vizsgát tett résztvevői megkapták a Civis Savariae kártyát. Némelyik témakör előadássorozata bekerült az egyetem szakkollégiumának programjába is, a résztvevő hallgatók kreditpontokat kaptak. Ez a lehetőség, sajnos, időközben megszűnt. Ezekkel a programokkal igyekeztünk gazdagítani az egyetemi képzésből egyre inkább kiszoruló, humán műveltséget gyarapító tudást. Az egészségügyi előadások előtt ingyenes, a témába vágó szűrővizsgálatot is tartottak az orvos kollégák.

            Ám a szabadegyetem lényege nem ez, hanem a civil társadalom képzéséhez való hozzájárulás. Még hozzá anélkül, hogy ez a résztvevő hallgatók számára – a tudás eszmei értékén túl – bármilyen előnnyel járna. Visszaemlékszem jó évtizeddel ezelőtti vendégprofesszorságomra a Göttingeni Egyetemen. Az egyik előadássorozatom kezdetén odajött hozzám egy láthatóan a diákkorból kiöregedett, éltesebb úr, aki engedélyt kért az előadás látogatására. Az egyetem honlapján látta a programot, felkeltette érdeklődését. Hetente párszáz kilométert utazott az előadás kedvéért, miközben ebből neki semmilyen anyagi vagy munkahelyi haszna – lévén nyugdíjas – nem származott.

            A skandináv államokban a nyugdíjasok jelentős része vesz részt különböző továbbképzéseken, csupán az ismeretszerzés öröme-gyönyöre kedvéért.

A szabadegyetem létrehozásakor abban reménykedtem, hogy

• az előadásokat felveszi a helyi televízió (ez néhány esetben a kezdetekkor megtörtént, de aztán félbeszakadt), s ennek alapján egy helyi „mindent tudás egyetemét” lehetett volna kialakítani, sőt, ezeket a felvételeket csere alapon ki lehetett volna közvetíteni az ország többi regionális, helyi televíziójának is;
• a szombathelyi kezdeményezés mintájára a megye járási székhelyein meg lehet szervezni hasonló szabadegyetemi programokat, s a járási székhelyekre a falusi önkormányzatok buszaival be lehetne szállítani az érdeklődőket;
• a megyei szabadegyetemi hálózat megvalósulása esetén javaslatot lehet tenni a régió többi megyéjének hasonló programok kialakítására és közös szervezésére;
• a régióban kialakított hálózat mintáját fel lehet ajánlani a Dunántúl többi régiójának, megyéjének is stb.

Hát egyelőre ebből semmi nem lett.

Egyelőre annak örülhetünk, hogy a szabadegyetem – legalább Szombathelyen – még mindig működik, köszönet a stafétabotot átvett kollégáknak, s talán egyszer majd megérik az eredeti gondolat is.